miután az Apacukában kiéltem alantas fancy hajlamaimat, lazaccal, hallal, és a legfinomabb italokkal a szervezetemben átsuhantam a Blahán klubba (ami tulajdonképpen a derTanz próbahelye), ahol jól megmártottam egész lényemet a sötétségben és abban a megvilágosodásban, hogy a derTanz egész pontosan a legjobb magyar zenekar. ennyike.

volt ám beindulás, gyönyör, kifordult szemek - Dávid például jobban bevadult, mint szeánszführer derTanz Gábor, sőt, még annál is jobban, mint egy fél órával korábban a Broken cups élén. ha már Broken cups, akkor azt is leírom, hogy alkalmasabb párosítást a derTanzie-hoz nem nagyon tudnék mondani és ők gyengébb napjukon is simán jók, csak gördülhetnének/tek már kissé az újszámozás irányába, és ne aprózódjatok szét, légyszi.
szerintem a derTanz nagyjából mostanra találta meg az optimális arányt az improvizálós részek és az úgymond nótázás között, vagy az is lehet, hogy csak én álltam rá végre a frekvenciájukra, mindenesetre a derTanz tutira nem összetéveszthető semmi mással és én minden egyes alkalommal teljesen elámulok, hogy ez a csodásan gyötrő zajorkán csupán egy dobból és egy basszgitárból jön ki. a Kaktusz címmel kiadott első lemezről még nem írtam, de amúgy az is egészen fennkölt remekmű, nálam bölcsebb kritikusok is nyugodt szívvel leírták, azt hiszem.

szóval jöjjön most egy kedves kis videó a távolmaradóknak (és a korán hazarohanóknak) a koncertek utáni spontán muzsikálásról, Dávid dob, Árpi basszus, Zoli gitár, bocs, de lehet, hogy hangos a felvétel, nem tudom megítélni így kora reggel

K-Holes - Native Tongues (live 2013)

régi babonám, hogy nem szabad koncert napján hallgatni a fellépőktől semmit, úgyhogy most ezt a kiváló psych rock videót küldöm derTanz és Broken cups rajongó olvasóimnak!

én amúgy köszi, túléltem a szombati munkanapot és most már az esti céges vacsorára, meg az onnan elszökést követő koncertélményre lazítok, holnap pedig igazi rnr lakásrenoválás következik!

The Men - Supermoon (2013)

egész nap gondolkodtam, mit tudnék mesélni a tegnap estéről (annyi biztos, hogy klassz volt, nagyon szeretek a színpadon jó kis transzba esni idegen emberek előtt) de nem állt össze a dolog, úgyhogy inkább megnéztem egy végtelenül tini filmet, meg adtam még egy esélyt a The Men új lemezének, amit szánom-bánom, de totál leírtam elsőre. aztán tessék, itt van ez a remek Stoogesba oltott Moon Duo szám, jó mocskosan, jó hosszan, tetszik. szóval jöhet holnap felőlem a tábortűz-bűvölő áradjon-a-szeretet-The Men, máris kíváncsibb vagyok.

Paint Fumes - Uck Life (2012)

langadi:

http://www.facebook.com/events/437524566310858/
http://www.facebook.com/events/437524566310858/
http://www.facebook.com/events/437524566310858/
Úgy kezdődött, hogy Zsófi és Zolika is irogattak, hogy mi lesz ma. Hát ebben maradtunk. Ti mit csináltok?

este 8-9-ig miénk a Szféra, mert szeretnénk egyet játszani, gyertek!
(utána Technoir DJ szett)

(via nopopkids)

dertanz:

/helyesirás javitva/

na még egyszer - Luca napja, más néven ‘gonoszjáró nap’

dertanz:

/helyesirás javitva/

na még egyszer - Luca napja, más néven ‘gonoszjáró nap

Nirvana - Endless Nameless

tegnap Győrben az otthoni konyhába toppanék, röpült felém anyám - Nirvanás kapucnis pulcsiban!

kuss-mich:

KEDDEN!

ó tényleg!

kuss-mich:

KEDDEN!

ó tényleg!

Siekiera - Jest Bezpiecznie (1985 Radio Lublin)

néha egészen az az érzésem, hogy a Siekiera a kedvenc zenekarom

igazán nem magam ellen reblogolom ezt, mert ha valaki szombaton például Broken cupsot és Summer schatziest is akar látni, akkor ezt minden akadály nélkül megteheti - Zoli fürgén átszalad a Szabad az Á-ból dobolni, majd vissza gitározni a Broken cupsba, tisztára korunk hőse, nem?

(Source: brokencups, via nopopkids)