Kész az EP!
(Szerintem ez a 9 szám már gyakorlatilag LP, de ha ez a címe, akkor maradjunk az EP-nél, oké)
Ha valaki számára nem lenne világos, a Nohopekids a legtökösebb, legfuzzosabb zene, amit ebben az országban valaha csináltak. Aki már látott embereket nulla másodperc alatt megőrülni a Fuzzin aroundra, annak ezt nem is kell magyaráznom, viszont aki azt hiszi, hogy a magyar hálószobákban csak álmatag, intim zenéket lehet csinálni, az most rögtön hallgassa meg és összecsinálja magát. Ráadásul irigylem Zolit egyrészt mert kurvajó gitáros, másrészt azért, mert otthon felvett zenében ennyi dinamikát összehozni szinte lehetetlen, főleg egyedül. Ja, és van itt csemege a Darcy Clay hívőknek is, a The ghost of Darcy Clay azt a szintet hozza, mint amit Darcy abban az egyetlen zseniális számban összetett és még ő maga se tudta megismételni…hát itt rá van kontrázva, az az igazság. Aztán van itt jutalom azoknak is, akik szeretik a Piresian beachet, mert a Coward cowboyst ketten csináltuk (plusz vigyázó tekintetünket a BJM szellemére vetve).
Lehetne a Nohopekids név alapján valami szerencsétlen Wavves-buzi hipsztert sejteni a háttérben, de ahhoz elég nagy fasznak kell lenni azt hiszem. Inkább gondoljunk a Stoogesra, meg a hatvanas évek protopunk válogatásaira (különösen a Back from the grave szériára), vagy a mostani vonalból Ty Segall korai dolgaira, a Moonheartsra, vagy akár a Useless eatersre.
Szóval töltsétek, vaduljatok rá!
